Elmegyek zarándoknak egy időre. Már csak egy hét.

Mégsem érzek semmit vele kapcsolatban.

Nem készültem rá úgy, ahogy korábban mindenre.

Nincsenek elvárások. Nem tervezek. Nem tudom hol fogok aludni és mit fogok enni. Hogy mosom ki a két váltás ruhám, hogy tiszta legyen és hogy jutok el A-ból B-be a legnagyobb esőben is. Mégsem vagyok kétségbe esve.

Megtudom milyen a mának élni és nem csak mondani, hogy a MOST-nak élek.

Hagyom magam sodródni.

Nincs bennem vágy, ami éget, hogy ott legyek.
Érzésre megyek. Érzem, hogy jó lenne menni.

Nem foglalkozom vele. Hagyom megérkezni az eseményeket, az embereket az életembe. Nem gondolok bele többet, mint ami. Mert ha majd ott leszek, akkor tudom meg valójában, hogy mi is. Nem leszek csalódott. Nem kergetek illúziókat.

Nem félek. Biztos vagyok magamban.

Nincs bennem félelemérzet, hogy egyedül egy nő a nagyvilágban és mi lesz, ha megtámadnak. Ha így indulnék minden nap el otthonról, akkor sose érnék haza.

Nem félek egyedül lenni magammal, mert én szeretek magammal lenni bárhol és nevetek az utcán, ha úgy érzem és nézzen mindenki őrültnek, hogy "ez min nevet".

És őrültnek tartanak sokan, hogy minek megyek? Nagyon ráérnek az emberek mással foglalkozni, ahelyett, hogy a maga portáján tenne rendet.

Sokat foglalkoztam mindig azzal, hogy más mit gondol rólam. Jelenleg ott tartok, hogy pont leszarom.

Nem bizonyítani megyek. Sem magamnak, sem másnak.

Érzéssel megyek. Figyelem az érzéseimet, magamat. Így jelen tudok lenni.

Egy kedves ismerősöm szavaival élve: A figyelem magában hordozza a jelent, míg fordítva nem feltétlen.

Múltat nem bolygatom. Elfogadom. A jövőt pedig hagyom megérkezni.

PILLANAT. Egyedül ez számít.

Tanulni magam megyek világgá és inkább nevezem bátorságnak, szabadásgnak, félelem nélküliségnek, mint őrültségnek. Ám, ha másnak a szinoníma szótárában az őrült szerepel, akkor igen. Az vagyok.

Őrült.

És mondjak valamit??? Kib*szott jó annak lenni!!! : ))