Negyvenéves koromban regisztráltam egy internetes társkereső oldalra. Dühömben. Egy átbeszélgetett éjszaka után, mikor végeztem a szokásos panaszáradatommal- miszerint mindenkinek van párja, miért pont nekem nincs- a barátnőm ennyit mondott:
Nézd! Az utóbbi öt évben teljesen becsuktad magad a világ előtt. Más nem létezik számodra csak a munka, édesanyád és a nővéred családja. Közben folyamatosan elégedetlen vagy, de változtatni nem akarsz ezen a helyzeten.
Igaza volt. Tipikus vénlány lettem. Gyermektelen, keserű és magányos. Hiába volt két diplomám, jól fizető állásom. Úgy éreztem, mindent odaadnék, ha találnék egy társat.
Jójó, de hol? - kérdeztem ingerülten. Az interneten- hangzott a válasz.
Na ez volt az utolsó variáció, amit hallani akartam. Hogy én jelentkezzem a húspiacra? Idegen embereknek kínálgassam magam?
Témát váltottunk.
Pár nap múlva mégis felmértem a terepet. Nagy megkönnyebbüléssel tapasztaltam, hogy nem vagyok egyedül. Több oldalt is kipróbáltam, aztán sikerült ráakadnom a legszimpatikusabbra. Fórumozni kezdtem. Megvívtam a kezdők csatáját, aztán a régi regek befogadtak, elfogadtak. Barátokra leltem. Kinyílt a világ. Egyre magabiztosabb lettem, egyre többször mondtam el a véleményem. Már meg tudtam különböztetni a perverzeket, az álregeket és a kalandra vágyókat.
De a komoly érdeklődő váratott magára. Előre sejtettem, hogy nem lesz egyszerű határon túliként ismerkedni. Túlságosan messze voltam, sokat akartam. MINDENT.
9 hónap után kaptam egy meghívást a farsangi buliba. Egy összeszokott társaság úgy döntött, meg akar ismerni. Örömmel elfogadtam, de volt bennem egy kis félelem. Senkit sem ismertem, soha nem jártam abban a 260 kilométerre lévő városban.
Aztán úgy döntöttem, belevágok. Utazom.
Jó döntés volt. Sok kedves embert ismertem meg. Találkoztam azzal a férfival, akivel két éves távkapcsolat után nyáron összeköltözünk.
Megoldottam a dróton az életem.:)

Azóta is hálás vagyok a barátnőmnek a kemény szavakért. Önmagamnak pedig azért, mert képes voltam változtatni az életemen.